12. fejezet - A titok

Reggel szó szerint kipattantam az ágyból. A kedvenc számomat dúdolva öltöztem fel, aztán amikor lerobogtam a lépcsőn, anyuék összenéztek reggeli közben.

- Sziasztok! - kiáltottam be nekik, aztán az előszobában felvettem a cipőmet.

- Sziasztok! - dugtam be újra a fejemet az ajtón, majd becsapva magam mögött a bejárati ajtót, kifutottam az utcára. Miközben a Yellow felé közeledtem, kissé lelohadt a kedvem, ugyanis eszembe jutott, hogy a többiek nem tudnak az új fejleményekről és azt hiszik, még mindig féltékeny vagyok Türkiz Barbie-ra. “Oké, pókerarcot fel! Csak kibírom valahogy...” - gondoltam, de közben továbbra is mosolyogtam, mert most a titkolózás hozott lázba.

A kávézó gyakorlatilag üres volt, úgyhogy beültem a szokásos boxunkba, és nézegetni kezdtem az étlapot. Szinte már kívülről tudtam, de legalább lefoglaltam magam amíg jött a pincér.

- Narancslevet és melegszendvicset kérek - mondtam, és rávigyorogtam a pincérre. Meglepett arcot vágot, aztán összevonta a szemöldökét és elment. Csak azért reagált így, mert még új volt. A régi pincér, Jakab, már megszokta a hülyeségeinket, viszont ő lassan nyugdíjba megy, és kell valaki a helyére. Kicsit elszomorodtam. Hiányozni fog.

Egyszer csak kinyílt az ajtó. A tekintetem odavillant, és gyorsan felmértem a helyzetet.

- Richie! - kiáltottam fel. Mosolyogva odajött, és leült velem szemben, háttal az ajtónak.

- Figyeld az ajtót - suttogta alig hallhatóan és halálosan komoly arccal, mintha titkos bevetésen lennénk. Hangosan fölvihogtam.

- Mikor mondjuk el nekik? - kérdeztem.

- Nem is tudom... Egy hét múlva?

- Oké - kacsintottam rá.

- Mit csináljunk ma?

- Fogalmam sincs. Van valami ötleted?

- Lenne néhány... Mondjuk megtaníthatnálak szörf...

- Csss! A sas leszállni készül! - sziszegtem belevágva a szavába, és megpróbáltam a pókerarcot. Richie viszont rázkódni kezdett a nevetéstől, úgyhogy én is alig bírtam visszafojtani.  Az arc- és rekeszizmaim már fájtak, de végül kinyögtem egy sziát, amikor Ivan leült mellénk. Richie közben rendezte az arcvonásait, és a tömény utálat tükröződött rajta. Megpróbáltam elhinni, hogy tényleg így gondolja, és ez segített, hogy abbahagyjam a vihogást.

Richie Ivannal beszélgetett, nekem meg kihozták a kajámat, úgyhogy eszegetni kezdtem. Közben elkalandoztak a gondolataim. Mit is kezdett el mondani, miközben megjött Ivan? Megtaníthatna szörfözni?

Valahogy... ledöbbentem. Nem is tudom miért, hiszen gyakorlatilag emiatt rágtam be rá

(hivatalosan ez volt az indok...), úgyhogy számíthattam volna erre. Ehelyett itt ülök, kitágult pupillákkal, és próbálom leplezni az érzelmeimet. Végül is tök aranyos tőle, hogy ezt is rendezni szeretné, amikor már szinte minden rendbe jött.

Csak... ezt a szörf dolgot eddig túlságosan Tiffanyhoz kötöttem, és most, hogy ő már nem volt fontos, a dolog szinte minden jelentőségét elvesztette.

Aztán elgondolkodtam. Miért kéne elveszítenie a jelentőségét? Bele kéne jönnöm, hogy Tiffany nélkül gondolkodjak. Richie megígérte, most megtartja. Lehetne még ennél is jobb? Hiszen ezt szerettem volna! Elmosolyodtam.

Hirtelen Timi robbant be a kávézóba, mire minden figyelem rá összpontosult, de ő egy cseppet sem zavartatta magát.

- Sziasztok! Mi újság? Mi az, Jenny, mit somolyogsz?

- Á, semmiség. Csak rajtad.

- Rajtam? Mi olyan nevetséges rajtam? Hagyd abba!

- Mondom, hogy semmi! - nevettem. - Melyik törvény tiltja, hogy mosolyogjak egy kávézóban?

- Hm. Úgy vélem, ilyen törvény nincs - szólalt meg egy megfontolt hang, mire újra nevetni kezdtem. “Szegény Peter! Észre se vettem.”

- Köszi Pete  - vigyorogtam rá.

- Vigyori kisasszony, átjössz hozzánk ma délután? Segítened kell átrendezni a szobámat.

- Ööö... - a szemem Richire villant, de aztán gyorsan elkaptam a tekintetemet. - Persze, átmegyek! Mi bajod a szobáddal?

- Csak unom. Kell egy kis változatosság!

- Rendben. Mikor?

- Mondjuk most?

- Oké...

„Most direkt csinálja? Végre összejöttünk Richievel, erre Timivel kell töltenem az egész napot... “

És tényleg vele kellett töltenem a nap minden percét. Mihelyst beléptem a házuk ajtaján, nem szabadulhattam. Leszedtük az összes posztert a falról, kiporszívóztunk, áttoltuk az ágyát, új párnahuzatot húztunk, rendbe raktuk a ruháit, a felesleges dolgokat bedobozolva levittük a pincébe, és elrendeztük az új cuccokat. Timi pedig csak mondta, mondta és mondta, bocsánatot kért a hőlégballonos incidens miatt, kérdezősködött, hogy mit csináltunk két órán keresztül... Kezdtünk veszélyes vizekre evezni, de minden tőlem telhetőt megtettem, hogy megtartsam a titkunkat. Végül feladta, és másról kezdett beszélni.

 Összességében véve nem lett volna rossz a napom, sőt akár kifejezetten jó is lehetett volna, ha nincs az őrjítő tudat, hogy Richievel is lehetnék.

Másnap azonban megoldottuk, hogy kettesben lehessünk. Mindketten úgy tettünk, mintha programunk lenne a délután, de aztán a játszótéren találkoztunk.

A hintában ültem, amikor Richie belépett a tér kapuján. Mosolyogva leült a másik hintába.

- Ez a törzshelyünk?

- Csak gondoltam, itt nem fognak keresni.

- Ebben biztos vagyok.

- Jól van, na! Van jobb helyed?

- Nincsen.

- Na ugye. Amúgy lassan nem akarjuk elmondani nekik? A tegnapi nap...

- ...kibírhatatlan volt. Pont így gondolom én is. De szerintem várjunk holnapig. Valami látványos dolgot kéne csinálnunk, hogy meglepjük őket.

- Oké, de mit?

- Még nem tudom. De rajta vagyok az ügyön. Viszont most... mit szólnál egy kis szörfözéshez?

- Benne vagyok! De nem fogunk lebukni?

- Ezer százalék, hogy nem. A srácok playstation-maratont  tartanak.

- És Timi?

- Ő is - mondta olyan hansúllyal, mintha ez teljesen nyilvánvaló lenne.

- Ööö, oké... De ez nem olyan fiús dolog? Én például nem szoktam playstationözni.

- Majd fogsz - vigyorgott. - Amúgy meg nem tűnt még fel, hogy Timi néhány dologban eléggé „fiús”?

- Igazad van.

 A szörf még annál is jobb volt, mint amire számítottam. Jobban ment, mint gondoltam volna, Richie elhalmozott dícséretekkel (még ha nem is érdemeltem meg...), rengeteget hülyéskedtünk, kaptam egy fagyit, és végre minden olyan volt, mint régen. Sőt még annál is jobb.

- Azt hiszem, mára elég lesz - mondta Richie, amikor már kezdett alkonyodni.

- Naa, még egy kicsit!

- Máskor is folytathatjuk, ha akarod.

- Persze, hogy akarom! Ez nem kérdés...

- Akkor megbeszéltük.

A hóna alá szorította a két deszkát, a másik kezével pedig megfogta az enyémet, és elindult a parton.