Sziasztok!
Bocsi a gigantikus késésért, de mostanában el vagyok havazva... ://Jenny
- Timi, mit csinálsz most? - szóltam bele a telefonba.
- Jenny! Na mi van, mi történt? Miért rohantál el? Azonnal el kell mondanod mindent!
- Oké, ígérem, de nem találkozhatnánk a Yellow-ban? Személyesen jobb lenne.
- Jó, akkor tíz perc múlva ott találkozunk.
- Ne, nekem először ebédelnem kell.
- Ahh, akkor fél óra múlva! Húzzál bele! Szia!
- Timi?
- Mi az?
- Szólnál Pete-nek és Ivannak is?
- Persze! 29 perced van - csapta le a telefont. Röhögve ráztam a fejem, aztán kikísértem Richiet, aki ebéd helyett hazament. Búcsúzóul még váltottunk egy gyors csókot, és megbeszéltük, hogy huszonöt perc múlva találkozunk. Mosolyogva mentem be a konyhába, és ledobtam magam az egyik székre.
- Kedves fiúnak tűnik - jegyezte meg anyu.
- Öhm, szerintem is - motyogtam. - Mi lesz az ebéd?
- Ne akard elterelni a témát. Hány éves? Hol lakik?
- Anyu! Mondtam már, hogy a szomszédunk! Egyébként nem mindegy?
- Hmm. Lehet, hogy viszek át nekik a sütiből...
- Ne már!
- Dehogynem, biztosan ízleni fog nekik! Össze kell barátkozni a szomszédainkkal.
- Én már összebarátkoztam - mondtam, de tudtam, hogy hiába. Ha anyu egyszer a fejébe vesz valamit, akkor meg is csinálja. Hiába állati ciki, hiába vitatkoztam vele még húsz percet, nekiállt, hogy süssön még vagy hat tálcányi sütit.
Richievel kézen fogva sétáltunk lefelé a dombon, találgatva, hogy vajon mit fognak szólni a többiek. Én leginkább Tiffany reakciójára lettem volna kíváncsi, de először csak Ivannak, Timinek és Pete-nek akartuk elmondani, nem hiányzott Türkiz-barbie nyivákolása.
Az ajtó előtt megtorpantunk, váltottunk egy cinkos pillantást, aztán beléptünk. Széles mosollyal közeledtünk a boxunk felé, és Timi arcát figyeltük, aki szemben ült velünk. Eleinte nem vett minket észre, még mondott valamit Ivannak, de aztán az ajtó csapódására felkapta a fejét, és megakadt rajtunk a szeme, amikoris Richie épp úgy döntött, hogy egy kávézó kellős közepén akar megcsókolni. Hát... nem egészen így terveztem a “nagy leleplezést”... Timi döbbenten félbehagyta a beszédet, a szája tátva maradt, és pár pillanatig csak meredt ránk, mint akit megigéztek. De aztán robbant a bomba.
- Jennifer Brighton!!! Hogyan... Hogy merészeltétek ezt eltitkolni előlem? Mind a ketten itt sírtok a vállamon, szétaggódom magam miattatok, aztán... Mégis mit képzeltetek?! - üvöltötte, mire Pete és Ivan feje megjelent a háttámla fölött, a kávézó vendégei pedig mind elhallgattak, és nézték a műsort. Timi felpattant, és elindult felénk, mi meg földbe gyökerezett lábbal figyeltük a kirohanását.
- Magyarázatot követelek! Mióta tart ez az egész, he? - bökött Richie mellkasába, de mintha már kezdett volna megenyhülni. - Tudni akarom, mióta titkoljátok előlem!
Az új pincér sietett ki a söntés mögül, és idegesen megállt Timi mellett.
- Kisasszony, kérem azonnal fejezze be! Ez egy kávézó!
- Nem - jelentette ki Timi, és folytatta volna tovább, de az ürge újra a szavába vágott.
- Követelem, hogy azonnal hagyja el a helyiséget!
- Nem érti? Azt mondtam, hogy nem.
- Haladéktalanul távozzon, vagy hívom a rendőrséget! Milyen viselkedés ez?
- Felháborodott. De ha így folytatja, talán még dühös is leszek! Mégis milyen törvény tiltja, hogy kiabáljak egy kávézóban?
- Úgy vélem, egyik sem - jegyezte meg csendesen Pete.
- Ez tűrhetetlen!
Timi már nyitotta a száját, hogy visszavágjon, de Jakab, az örök pártfogónk szerencsére megérkezett.
- Hagyja csak, Jason. Még fiatalok. Ha tudná, mi mindent műveltek ebben a kávézóban, mióta itt dolgozom! Nélkülük igencsak egyhangúak lennének a napjaink... - mondta, mire a vendégek felnevettek. A pincér tiltakozni akart, de aztán meggondolta magát, és a bajsza alatt mormogva otthagyott minket.
- Gyerekek, próbáljatok egy kicsit csendesebben veszekedni, rendben? - kérdezte kedvesen Jakab.
- Jó - füstölgött Timi, aztán karba tett kézzel leült. Ijedten Richiere néztem, de ő halálosan nyugodtnak tűnt, úgyhogy végül mi is beültünk a boxba.
- Srácok, én örülök nektek! - csapott Ivan Richie vállára. - Ezerszer jobb így, mint amikor haragban voltatok!
Richie vigyorogva összepacsizott Ivannal, aztán Pete-tel is. Én azonban valahogy nem tudtam felhőtlenül örülni. Aggódva kerestem Timi tekintetét, de ő makacsul a szalvétatartóra szegezte a szemét. Kezdtem pánikba esni, nem is hallottam, min röhögnek a fiúk, csak azon kattogott az agyam, Timi megbocsát-e valaha. Finoman megrúgtam a lábát az asztal alatt. Felemelte a fejét, a száját cinkos félmosolyra húzta, az arcába hulló vörös tincsek mögül pedig kacsintott egyet.
- Na, csak azért! - ráztam a fejem nevetve.
- Mit hittél? Ezer éve szurkolok nektek!
Richie mosolyogva rám nézett, olyan “tudtamén” nézéssel, aztán megcsókolt, de Timi és Ivan egyszerre, egymás szavába vágva kezdett tiltakozni, hogy legalább ne “előttük faljuk egymást”.
- Jenny! Na mi van, mi történt? Miért rohantál el? Azonnal el kell mondanod mindent!
- Oké, ígérem, de nem találkozhatnánk a Yellow-ban? Személyesen jobb lenne.
- Jó, akkor tíz perc múlva ott találkozunk.
- Ne, nekem először ebédelnem kell.
- Ahh, akkor fél óra múlva! Húzzál bele! Szia!
- Timi?
- Mi az?
- Szólnál Pete-nek és Ivannak is?
- Persze! 29 perced van - csapta le a telefont. Röhögve ráztam a fejem, aztán kikísértem Richiet, aki ebéd helyett hazament. Búcsúzóul még váltottunk egy gyors csókot, és megbeszéltük, hogy huszonöt perc múlva találkozunk. Mosolyogva mentem be a konyhába, és ledobtam magam az egyik székre.
- Kedves fiúnak tűnik - jegyezte meg anyu.
- Öhm, szerintem is - motyogtam. - Mi lesz az ebéd?
- Ne akard elterelni a témát. Hány éves? Hol lakik?
- Anyu! Mondtam már, hogy a szomszédunk! Egyébként nem mindegy?
- Hmm. Lehet, hogy viszek át nekik a sütiből...
- Ne már!
- Dehogynem, biztosan ízleni fog nekik! Össze kell barátkozni a szomszédainkkal.
- Én már összebarátkoztam - mondtam, de tudtam, hogy hiába. Ha anyu egyszer a fejébe vesz valamit, akkor meg is csinálja. Hiába állati ciki, hiába vitatkoztam vele még húsz percet, nekiállt, hogy süssön még vagy hat tálcányi sütit.
Richievel kézen fogva sétáltunk lefelé a dombon, találgatva, hogy vajon mit fognak szólni a többiek. Én leginkább Tiffany reakciójára lettem volna kíváncsi, de először csak Ivannak, Timinek és Pete-nek akartuk elmondani, nem hiányzott Türkiz-barbie nyivákolása.
Az ajtó előtt megtorpantunk, váltottunk egy cinkos pillantást, aztán beléptünk. Széles mosollyal közeledtünk a boxunk felé, és Timi arcát figyeltük, aki szemben ült velünk. Eleinte nem vett minket észre, még mondott valamit Ivannak, de aztán az ajtó csapódására felkapta a fejét, és megakadt rajtunk a szeme, amikoris Richie épp úgy döntött, hogy egy kávézó kellős közepén akar megcsókolni. Hát... nem egészen így terveztem a “nagy leleplezést”... Timi döbbenten félbehagyta a beszédet, a szája tátva maradt, és pár pillanatig csak meredt ránk, mint akit megigéztek. De aztán robbant a bomba.
- Jennifer Brighton!!! Hogyan... Hogy merészeltétek ezt eltitkolni előlem? Mind a ketten itt sírtok a vállamon, szétaggódom magam miattatok, aztán... Mégis mit képzeltetek?! - üvöltötte, mire Pete és Ivan feje megjelent a háttámla fölött, a kávézó vendégei pedig mind elhallgattak, és nézték a műsort. Timi felpattant, és elindult felénk, mi meg földbe gyökerezett lábbal figyeltük a kirohanását.
- Magyarázatot követelek! Mióta tart ez az egész, he? - bökött Richie mellkasába, de mintha már kezdett volna megenyhülni. - Tudni akarom, mióta titkoljátok előlem!
Az új pincér sietett ki a söntés mögül, és idegesen megállt Timi mellett.
- Kisasszony, kérem azonnal fejezze be! Ez egy kávézó!
- Nem - jelentette ki Timi, és folytatta volna tovább, de az ürge újra a szavába vágott.
- Követelem, hogy azonnal hagyja el a helyiséget!
- Nem érti? Azt mondtam, hogy nem.
- Haladéktalanul távozzon, vagy hívom a rendőrséget! Milyen viselkedés ez?
- Felháborodott. De ha így folytatja, talán még dühös is leszek! Mégis milyen törvény tiltja, hogy kiabáljak egy kávézóban?
- Úgy vélem, egyik sem - jegyezte meg csendesen Pete.
- Ez tűrhetetlen!
Timi már nyitotta a száját, hogy visszavágjon, de Jakab, az örök pártfogónk szerencsére megérkezett.
- Hagyja csak, Jason. Még fiatalok. Ha tudná, mi mindent műveltek ebben a kávézóban, mióta itt dolgozom! Nélkülük igencsak egyhangúak lennének a napjaink... - mondta, mire a vendégek felnevettek. A pincér tiltakozni akart, de aztán meggondolta magát, és a bajsza alatt mormogva otthagyott minket.
- Gyerekek, próbáljatok egy kicsit csendesebben veszekedni, rendben? - kérdezte kedvesen Jakab.
- Jó - füstölgött Timi, aztán karba tett kézzel leült. Ijedten Richiere néztem, de ő halálosan nyugodtnak tűnt, úgyhogy végül mi is beültünk a boxba.
- Srácok, én örülök nektek! - csapott Ivan Richie vállára. - Ezerszer jobb így, mint amikor haragban voltatok!
Richie vigyorogva összepacsizott Ivannal, aztán Pete-tel is. Én azonban valahogy nem tudtam felhőtlenül örülni. Aggódva kerestem Timi tekintetét, de ő makacsul a szalvétatartóra szegezte a szemét. Kezdtem pánikba esni, nem is hallottam, min röhögnek a fiúk, csak azon kattogott az agyam, Timi megbocsát-e valaha. Finoman megrúgtam a lábát az asztal alatt. Felemelte a fejét, a száját cinkos félmosolyra húzta, az arcába hulló vörös tincsek mögül pedig kacsintott egyet.
- Na, csak azért! - ráztam a fejem nevetve.
- Mit hittél? Ezer éve szurkolok nektek!
Richie mosolyogva rám nézett, olyan “tudtamén” nézéssel, aztán megcsókolt, de Timi és Ivan egyszerre, egymás szavába vágva kezdett tiltakozni, hogy legalább ne “előttük faljuk egymást”.
