Sziasztok!
Hoztam az új fejezetet is, remélem tetszeni fog!
Itt van egy kép a Yellowról, körülbelül így képzeltem el kívülről. :D
Örülnék a véleményeknek! :)
Jenny
-Na mi újság? – ült le velem szemben Richie.
-Késtél – kopogtattam meg az órámat mosolyogva.
- Jaj már. Mindig ilyen vagy? – próbálta elrejteni a vigyorát.
- Csak néha. Mit csinálunk ma?
- Mi lenne, ha megmutatnám a parkot és a strandot? Mondjuk most még hideg a víz, de sétálni lehet – ajánlotta.
- Nekem megfelel. De előbb együnk valamit!
- Oké. A vendégem vagy – mondta nagyvonalúan.
- Ha akarod – fintorogtam. „Valami jó drágát kéne rendelnem” – gondoltam, és végül egy jegeskávé mellett döntöttem tiramisuval. Ő kólát és hamburgert kért.
- Ha akarod – fintorogtam. „Valami jó drágát kéne rendelnem” – gondoltam, és végül egy jegeskávé mellett döntöttem tiramisuval. Ő kólát és hamburgert kért.
- Nem túl fantáziadús – közöltem vele.
- És az evéshez mióta kell fantázia? – vonta fel a szemöldökét.
- Mindenhez kell.
- Komolyan, te mit csinálsz a szabadidődben? Verseket írsz?
- Nem. Csak olvasok és gitározok.
- Gitározol. Hm.
- Ne kezdd megint! – szóltam rá.
- Mit? – kerekedett el a szeme.
- Tudod te azt. Ezt a hümmögést. Mintha mindent tudnál.
- Én mindent tudok.
- Na persze. És te mit csinálsz abban a fergeteges szabadidődben?
- Ha már zenénél tartunk, dobolok. Amúgy meg lógok a többiekkel.
- A többiekkel?
- Aha. Majd holnap bemutatom őket, ha szeretnéd.
Amíg bejártuk a várost, komolyabban is beszélgettünk. Kiderült, hogy egész kedves, és sok dolgot megtudtam róla, már 16 éves, de ő is most kezdi majd a gimit. Két éve költöztek ide, előtte Angliában laktak, kis kora óta.
A strand nagyon tetszett, el tudtam képzelni, milyen lehet nyáron, amikor emberek sokasága lepi el. Most még szinte elhagyatott volt, de hamarosan megjön a szezon.
Richievel repült az idő; rengeteget nevettünk, igazán jól éreztem magam. Mire észbe kaptam, már besötétedett, sietnem kellett haza, mert anyuék már biztosan aggódtak miattam.
- Holnap találkozunk. A többiekkel. – köszöntem el.
- Igen, a többiekkel. Szia!
Örültem, hogy megismerhetek új arcokat, akik csak rendesek lehetnek, ha Richievel lógnak. Kíváncsi voltam, vajon ő-e a vezető egyéniség a bandában, és hogyan viselkedik velük szemben. Az sokat elárulna róla.
Korán el akartam aludni, alig vártam a holnapot, de csak forgolódtam. Végül megelégeltem, és bekapcsoltam a gépem, és a költözés óta először felmentem facebookra. Nem sok izgalmas dolog történt, ahogy általában lenni szokott, csak pár régi haveromtól kaptam üzenetet, hogy milyen itt, Brickben. Visszaírtam nekik, de nem túl nagy lelkesedéssel, mert ha igazán érdekelte volna őket, felhívtak volna. Hamarosan ki is kapcsoltam a laptopom, inkább olvastam, aztán végre sikerült elaludnom.
***
Reggel a kapuban találkoztunk.
- Hogy aludtál? – mosolygott rám.
- Félnem kéne? – nevettem el magam.
- Nem mondtam, hogy kannibálok vagyunk?
- Ezt az apró információt elfelejtetted említeni. És milyenek azok a kannibálok?
- Emberevők?
- Nem mondod?! De most komolyan, milyenek a haverjaid?
- Majd meglátod. Mindjárt ott vagyunk.
Néhány perc múlva odaértünk a Yellowhoz, a többiek már ott ültek az egyik boxban. Hárman voltak, egy lány és két fiú. A lánynak rövid, tüsi vörös haja volt, és csillogó zöld szemén látszott, hogy mindig pörög. Kedves, érdeklődő tekintete kíváncsian figyelt. Mellette egy kigyúrt, barna hajú srác ült, és vidáman beszélgetett a szemben ülő szőke fiúval.
- Sziasztok! Bemutatom Jennyt, az új szomszédunkat! - köszönt Richie.
A tüsi hajú lány megveregette maga mellett a padot. - Heló, Timi vagyok! Úgy örülök, végre nem vagyok egyedül a férfi uralommal szemben!
- Ilyen borzalmasak? - ültem le.
- Mi az, hogy férfi uralom? Mintha nem te rángatnál minket folyton - szólt közbe a szomszédja.
- Igenis az! Három az egy ellen nem ér! - nevetett Timi.
- Na ja. Szia, Ivan vagyok. Honnan költöztél ide? - fordult hozzám a kigyúrt srác.
- New Yorkból.
- New York? - kapta fel a fejét a szőke srác Richie mellett.
- Aha, miért?
- Én is ott laktam régen.
- Tényleg? Meddig?
- Három éve költöztünk ide. Ja bocs, Peter vagyok - mutatkozott be ő is.
- Mit kértek? - megérkezett a pincér.
- A szokásosat - mondta egyszerre Ivan és Peter.
- Mi is - szólt Timi és Richie. Egyedül maradtam. „Mit válasszak?”
- És a kisasszony mit kér? - nézett rám a névtáblája szerint Jakabnak hívott pincér.
- Tejeskávét croissanttal.
- Rendben. Máris hozom.
Kérdőn néztem rájuk.
- A szokásosat? Mióta jártok ide?
- Két éve majdnem minden nap.
- Hűha!
- Na igen. Mi vagyunk az igazi törzsvendégek! - kuncogott Timi.
***
Szimpatikusak voltak. Elviccelődtek egymással, néha engem is bevontak, lazán kezelték a helyzetet. Én egy kicsit görcsöltem, de sikerült feloldódnom a közvetlenségük miatt. Talán nem is tudták, mennyit segítettek nekem. Timit azonnal megkedveltem, valamennyire különc, de igazán kedves. Kicsit mindig irigyeltem az ilyen lányokat, akik ennyire magabiztosan és fesztelenül tudnak viselkedni, nem törődve azzal, hogy mások mit gondolnak. És éppen ezért kedveli őket mindenki. Mert nem foglalkoznak vele, ha valaki mutogat rájuk, oda se figyelnek, de mindenki más felé nyitottak, nem néznek le senkit. Hisznek magukban és a barátaikban, nem bizonytalanodnak el, vagy zuhannak magukba. És nem csak a felszínen mutatják ezt, hanem tényleg ilyenek, árad belőlük az önbizalom. Nekem maximum látszólag sikerül elérnem ezt, belül mindig emésztem magam, hogy vajon van-e igazság abban, amit mondanak? Nem értettem, mit ártottam nekik. És azok előtt, akiknek a véleménye fontos, félek, hogy hülyét csinálok magamból. Ezek a lányok azonban tudják, hogy az ellenségeikből csak az irigység beszél. Én viszont el sem tudom képzelni, hogy valaki rám legyen irigy.
De velük jó volt. Figyeltek rám, igazi érdeklődést láttam a szemükben, és mégis olyan volt mintha ezer éve ismerném őket. Timit sem irigyeltem, inkább bámulattal figyeltem, és örültem neki. Igazán jó arcok voltak, és alig tudtam elhinni, hogy ilyen gyorsan bevesznek maguk közé. Olyannak tűntek, akik rendesek, normálisak, nincsenek elszállva maguktól, pedig lenne rá okuk.
Ivan tűnt a leglazábbnak a fiúk közül, Peter egy kicsit csendesebbnek, elgondolkodóbbnak nézett ki. Richie pedig ugyan vicces és jó fej, volt benne valami komolyság is.
Most, hogy láttam őket, már tudtam, közöttük nincs olyan, hogy „vezető”. Az a régi sulimban volt, a klikkekben. Ők mindannyian egyenlőek, meghallgatják a másikat, hülyéskednek egymással és együtt lógnak. Örültem, hogy ők Richie haverjai, remélni sem mertem, hogy ennyire kedvesek lesznek. Bár, ha azt mondom barátok, az hitelesebb, mint a haverok. Mert közöttük sokkal több van, mint haverság. Támaszkodnak egymásra, bíznak a másikban és segítenek ha baj van.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen emberekkel fogok találkozni ezen a helyen. Csak kapkodtam a fejem: kellemes a környék, közel van a part, pörög a belváros, szép a házunk, az iskola modern; de azt végképp nem gondoltam volna, hogy ilyen barátokat találok.
És még dühöngtem, hogy eljöttünk! Ennél jobb dolgot nem is tehettünk volna.
