9. fejezet - Dac

Sziasztok!
Na, most az egyszer sikerült időben hoznom a fejezetet... :D Bár remélem, mostantól mindig így lesz :)  Jenny :D

 Tiffany kicsit furcsán nézett, amikor odajött az asztalunkhoz, de szerintem a csendet betudta a saját “csodálatosságának”. Amikor odaért a padunkhoz, megállt mellettem.
- Leülhetek?
- Persze - mondtam, de ahelyett hogy felálltam volna, beljebb csúsztam Richie mellé és felvillantottam a legangyalibb mosolyomat. Szegénykémet sikerült felhúznom, de nem törődtem vele. Egy kicsit habozott, aztán végül leült a helyemre.
- Elmegyünk a plázába?
- Arra gondoltam, kimehetnénk az új pályára deszkázni - mondtam ellent, mert semmi kedvem nem volt a plázában rohadni ilyen jó időben.
- Ne máár, lécci! Adnak egy annyira jó filmet a moziban! - nyafogta Miss Türkiz.
 - Menjünk a moziba - mondta mellettem Richie nyomatékos hangsúllyal. Áruló.
- Oké, menjünk - egyezett bele Peter.
- Rendben - sóhajtotta Timi.
- Akkor mozi - Ivan is átállt a sötét oldalra.
 Mindenki rám nézett.
- Na jó, menjünk moziba - adtam be a derekam kelletlenül. "Miért van mindig az, amit ő akar?"

 Ugyanez történt másnap is, meg az utána következő napon is. De aztán elegem lett.
- Sziasztok! Hol van a mi kis üdvöskénk? - kérdezte Timi a harmadik nap reggelén, ugyanis Barbie nem volt sehol.
- Nem tudom, de nem is vagyok rá kíváncsi - válaszoltam. - Remélem, ma megszabadulunk tőle.
- Azt én is. Csak félek, nem lesz ekkora szerencsénk - Timi megint sóhajtott. Szegény többet sóhajtott ebben a pár napban, mint egész eddigi életében.
- Megyünk a partra? - vetettem fel.
 Hirtelen megcsörrent Richie mobilja.
- Tessék! - szólt bele. - Á, szia! Hol vagy? Aha. Értem. Oké. Mikor? Jó. - Csend. - Oké-oké, semmi baj. Nem. Biztos. Ott találkozunk. Szia.
- Na mi van? - kérdezte Ivan.
- Tiffany volt az. Tízkor vár minket a főtéren. Azt mondja, talált valami programot.
- Ezt most nem mondod komolyan! - húztam fel magam. - Mit képzel magáról? Hogy jön ahhoz, hogy megmondja mit csináljunk? Még arra sem veszi a fáradtságot, hogy idejöjjön és megkérdezzen minket!
- Csak elaludt.
- És? Akkor maradjon otthon, vagy mit tudom én, de ne minket rángasson! Megvan a saját életünk! Én például úszni megyek.
- Szerintem Jennynek igaza van - mondta Timi.
- Szerintem meg egyszer engednünk kéne neki - vette a védelmébe Richie Miss Türkizt.
- Egyszer? Amióta itt van, mindig oda megyünk, ahova ő akar! - tomboltam.
- Mégse hagyhatjuk ott a városban!
- Ez mondjuk igaz. Kibírjuk még egyszer... - adta meg magát Timi.
- Jó, oda mentek ahova akartok. Én úszok.
- Ne legyél már ennyire makacs! Nem tudsz alkalmazkodni?
 - Bocs, de nem. Erről vagyok híres - néztem a szemébe lesújtóan, elismételve a szavait, amit a megismerkedésünkkor mondott. Reméltem, ebből veszi a lapot, és rájön hogy milyen bunkón viselkedik, de csak értetlenül nézett rám.
- Hagyjuk. Jön valaki úszni? - kérdeztem.
- Jenny, ne csináld ezt - kérte Timi.
- Sziasztok - köszöntem, és kimentem az ajtón.

***

A következő napokban tüntetőleg figyelmen kívül hagytam Richiet, hűvös udvariassággal viselkedtem vele szemben, hiába látszott rajta, hogy nem érti, mi történt, hagytam, hadd törje csak a fejét, hátha valamikor rádöbben. Egy idő után ő sem törődött velem, naponta legtöbbször csak pár szót szóltunk egymáshoz, úgyhogy elég feszült volt köztünk a hangulat. Ez a többiekre is átragadt, nem tudtak olyan felszabadultan nevetni és viccelődni, mint addig, némán figyelték a köztem és Richie közt zajló hangtalan párbajt. Ők sem értették, mi a bajom, bár szerintem Timi már sejtette, ugyanis amikor Tiffany felbukkant, sokkal feltűnőbben tekingetett rám, Richiere, és Miss Türkizre. Én viszont ilyenkor is megőriztem a hidegvéremet, és nem mutattam, hogy mennyire zavar a csaj jelenléte.

Egyik nap azonban a bandánk többi tagja valószínűleg megelégelte az ellenségeskedést, és azt, hogy hiába unszolnak minket a kibékülésre, mert önálló lépésre szánták el magukat...

8. fejezet - Düh

Úristen, te jó ég, már megint rengeteg ideig nem raktam újat, ne haragudjatok! Egyszerűen el vagyok havazva, ráadásul amikor megírtam és felakartam tenni, rájöttem, hogy hiányzik belőle valami, ezért átírtam az egészet. :(

Egy bűnbánatos Jen :P

- Képzeljétek, szörfözni tanítom Tiffanyt! Tegnap volt az első óránk, és tök jól haladunk. Ma lesz a következő, remélem olyan lesz, mint a tegnapi!

Magamban fortyogva hallgattam Richie áradozását a Barbie-babájáról, akit úgy látszik, Tiffanynak hívnak. A többieket láthatóan felvillanyozta a hír, de én mogorva arccal tovább játszottam a sótartóval, mintha semmit sem hallottam volna. Szokásunkhoz híven a Yellowban találkoztunk, bár ez egyszer semmi kedvem nem volt felkelni az ágyból, és eljönni.

- Mi a baj, Jenny?

- Semmi.

- Na, látom rajtad, hogy valami nem stimmel. Ugye nem haragszol, hogy tegnap CD-t vettünk? - nyaggatott Timi.

- Dehogyis.

- Akkor miért vágsz ilyen fancsali képet?

Motyogtam valami olyasmit, hogy fáj a hasam, de a többiek továbbra is kételkedve néztek rám. Ekkor Richie hirtelen felugrott (hallottam becsapódni az ajtót), úgyhogy megnyugodva fújtam ki a levegőt, hogy végre elterelődik rólam a figyelem, de amikor meghallottam az érkező hangját, fellobbant bennem az utálat.

- Jaj, sziasztok, ti vagytok Richie barátai? Mesélte, hogy itt szoktatok lógni, úgyhogy gondoltam benézek. Tiffany vagyok!

Leült Richie mellé, és mindenféléről csacsogott, de én csak arra tudtam koncentrálni, hogy milyen közel van Richiehez, szinte beleül az ölébe.

Beszéd közben hevesen gesztikulált, minden mozdulatára idegtépően megcsörrentek a karkötői, amik a fél karját eltakarták. A haját most is kiengedte, csak a feje búbjára tűzött egy türkizkék hajpántot, amin volt egy nagy, műanyag pillangó. Apró farmersortot viselt, és egy türkizkék ujjatlant, ami harmonizált a türkizkék flip-flop papucsával, a  türkizkék sminkjével és körmével, és a fülében lifegő türkizkék pillangókkal. Remek. Nem rózsaszín, hanem türkizkék Barbie-baba.

- Mit csinálunk ma? Úgy értem a szörf előtt.

A többiek összenéztek, aztán Ivan szólalt meg.

- Úgy gondoltuk, deszkázhatnánk egyet a pályán.

- Jaj, mindenképpen? Én nem szeretem a gördeszkát. Nem mehetnénk máshova?

- Tulajdonképpen mehetünk. Hova szeretnél? - engedett Ivan.

Ekkor jött el az a pillanat, amikor nem bírtam tovább, és kimentem a mosdóba. Meg tudtam volna őrülni. ”Richienek muszáj volt említenie a Yellowt? Most már ide is eljött, úgy látszik, sehol nem lehet nyugtom.- A strandon, a gondolataimban, az álmaimban, és még itt is zaklat! - Mit képzel magáról? Csak úgy betör ide, aztán elvárja, hogy hozzá alkalmazkodjunk, az legyen, amit ő akar?” Semmi kedvem nem volt vele tölteni a napomat, úgyhogy amikor visszamentem hozzájuk, úgy tettem, mintha anyu hívott volna, hogy menjek haza, mert elmegyünk meglátogatni az unokatesóimat.

Timi furcsa, kétségbeesett-sértődött pillantást vetett rám, de nem törődtem vele, elköszöntem tőlük, és hazamentem.

Otthon rendet raktam a szobámban, aztán kimentem a teraszra olvasni. Az utóbbi időben rémisztően lecsökkent az elfogyasztott regényeim száma, úgyhogy már ideje volt pótolnom egy kicsit. Kivittem egy nagy tál cseresznyét is, úgyhogy a meleget leszámítva tökéletesen éreztem magam.

Estefelé felhívtam Timit, hogy “hazaértünk”, ő pedig tíz perc múlva befutott, és megtörten terült el az ágyamon. Általában nem szoktam hazudni, de ez olyan helyzet volt, amiben muszáj volt.

- Ez valami borzasztó! Egész nap nyomta a dumáját, nem törődve azzal, hogy senki sem figyel rá, semmi nem volt neki jó, legszívesebben bevertem volna a képét. Komolyan mondom,

irigyellek!

- Én meg kezdem magam szerencsésnek érezni.

- Hát nem csodálom. Nem is tudom, Richie hogy bírja elviselni Miss Türkiz-t. Így neveztük el Ivannal.

“Úgy! Szóval Richie bírja. Ám legyen. Nem érdekel.” - gondoltam dacosan, és úgy döntöttem, mostantól lepereg rólam minden, ami ezzel kapcsolatos.

- Miss Türkiz! Ez jobb, mint a Türkiz-Barbie! - nevettem, és onnantól fogva jobbnál jobb gúnyneveket találtunk ki Timivel.

 Másnap, amikor beléptem a Yellow ajtaján, már öten ültek a boxunkban. Timi, Ivan és Pete az asztal egyik oldalán, Richie és Tiffany pedig a másikon. "Atyaég!  Most komolyan be kell ülnöm Barbie mellé?!"

Semmi kedvem nem volt hozzá, de végül bepréseltem magam az utolsó szabad helyre. Kezd egy kicsit szűkös lenni itt a hely...

 Tiffany odanyávogott nekem egy helót, de aztán csak tovább nyomta a showdert Richienek. Timi fáradtan rám tekintett, és a sóhajtásából egy sziát véltem kihallani. Kezdtem kétségbe esni. Ha Timi így elhagyja magát, mi lesz velem?

 Negyed óra múlva megkaptam a választ. Szinte már remegtem az elfojtott indulattól, legszívesebben kupánvágtam volna Tiffanyt hogy elcsendesítsem, pedig egyáltalán nem vagyok az a harcias típus. De ahogy láttam, a többiek is hasonló módon "szimpatizáltak" vele...

 Egyszer csak elhallgatott, elnézést kért, és kiment a mosdóba. Ártatlan szemekkel rám vicsorgott, hogy engedjem ki, de a száját ki sem nyitotta. A szememet forgatva felálltam, aztán amikor kikászálódott, újra lezöttyentem az ülésre.

 Mikor eltűnt az ajtó mögött, mindenki egyszerre kezdett el beszélni. Timi rikácsolva méltatlankodott, Ivan mély hangon dörmögött, Pete a maga csendes módján tudatta a külvilággal a véleményét, én pedig hevesen gesztikulálva magyaráztam. Mindenki Richiere zúdította a dühét, ő pedig eleinte némán tűrte, de aztán az asztalra csapott és kifakadt.

- Maradjatok már csendben! Nem bírnátok békén hagyni?

- Nem! Minek hoztad a nyakunkra ezt a libát? - ripakodott rá Timi.

- Nem lehet tőle semmit sem csinálni! - mondta Ivan.

- Folyton nyafog! - kiabáltam.

- Semmi sem jó neki, amit mi akarunk! - szólalt fel Pete.

  Olyan parázs vita alakult ki köztünk, amit még nem tapasztaltam, amióta ismerem őket. Az egész kávéház minket bámult, de mi nem zavartattuk magunkat, tovább tekertük a hangerőt. Aztán egyszer csak néma csend lett, majd normális hangerőn kezdtünk csevegni, mintha mi sem történt volna, ugyanis kinyílt a WC ajtó.

7. fejezet - Szörf?

Kérek szépen kommenteket! :)

 A következő másfél héten nem hoztuk szóba a témát.

 A napok teltek, mindig jól szórakoztunk, a gördeszkatudásom vészesen fejlődött, több trükköt tudtam megcsinálni, mint amennyit eddig egyáltalán ismertem. Időközben kinyitott a strand, úgyhogy az is törzshelyünkké vált.

Csütörtökön kicsit elaludtam, így a szokásosnál később érkeztem a Yellowba.

- Sziasztok! Hol van Richie? - kérdeztem, ugyanis az asztalnál csak Timi, Ivan és Peter ült.

- Már korábban lement a partra. Valamit motyogott, de nem értettem, hogy hova megy.

- Értem. Mit csinálunk ma?

- Háát.. Mi úgy terveztük, hogy elmegyünk CD-t venni.

- Jaj, ne már! Megint? - húztam el a számat. Volt egy dolog, amit utáltam velük csinálni, és ez a CD vásárlás volt. Én nagyjából húsz perc után eluntam, de ők képesek voltak órákig nézelődni, bele-bele hallgatni egyes lemezekbe, aztán további órákat tölteni azzal, hogy három darab közül melyiket válasszák. Amikor legutóbb voltunk, már toporzékoltam, de Timi mintha direkt csinálta volna, csak nem akart eljönni. - Nem haragszotok, ha ezt kihagyom?

- Nem, semmi baj. Megértjük. Majd holnap találkozunk! - búcsúztak, és kimentek a kávézó ajtaján.

 Egy darabig némán iszogattam a baracklevemet, aztán úgy döntöttem, megkeresem Richiet. A pultnál fizettem, aztán felkaptam a deszkámat és hazamentem. Otthon elővettem egy strandtáskát és beleszórtam minden szükséges cuccot: napolajat, törölközőt, innivalót, almát, szalmakalapot, napszemüveget, strandpapucsot. Pakolás közben eszembe jutott Richie ígérete, miszerint megtanít szörfözni. Ugyan nem tudtam, hogy miért ment le egyedül a partra, de reméltem, hogy most vehetem tőle az első szörf leckét.

 A parton sétálva át tudtam volna ölelni az egész világot. A tenger morajlása, a strandolók vidám zsivaja és a sirályok vijjogása egyetlen boldog masszává olvadt össze, csak a szél simogatását és a nap tüzes ölelését éreztem.

 A szememmel Richie után kutattam, hátha felbukkan, de sehol nem találtam; akármerre néztem, csak idegen arcokat láttam. Végül feladtam, leterítettem a törölközőmet a parttól kicsit távolabb eső füves részen, és napoztam. Nem tudom, mennyi időt töltöttem ott, de amikor már nagyon melegem volt, felvettem a napszemüvegem, és beültem egy fa árnyékába. Újra végigpásztáztam a tekintetemmel az embereket, de Richiet továbbra sem találtam.

 Behunyt szemmel nekivetettem a hátamat a fa törzsének, amikor meghallottam Richie hangját. Fel akartam ugrani, de egy másik hang a földhöz szegezett. Lányhang volt; magas és behízelgő, olyan, amitől a hideg futkosott a hátamon. Ha a hanghoz embert képzeltem, egy szőke, kék szemű, rózsaszín miniszoknyás, agyonsminkelt, elkényeztetett csitri bukkant fel a lelki szemeim előtt. Egy darabig csak szófoszlányokat hallottam, de aztán már ki tudtam venni a mondatokat is. A lány nyávogó, flörtölő hangon beszélt, szabályosan hányingert kaptam tőle.

- Olyan jó, hogy megtanítasz szörfözni! Mennyi mindent tudsz! Mikor tanultál meg szörfözni?

 Elöntött a pulykaméreg. Szóval szörfözni tanítja? És én hülye, még abban bíztam, hogy engem fog ma tanítani...

- Tíz évesen.

- Ó, már olyan korán? Nem csoda, hogy ilyen profi vagy... Szerinted én leszek majd ilyen ügyes, mint te? - hízelgett, én pedig - hogy az egyik kedvenc filmem szavaival éljek - belehánytam a saját számba.

- Ha sokat gyakorolsz... - a hangulatomon kicsit javítottak Richie tömör válaszai, és hogy nekem azt mondta, tuti profi leszek.

- Ilyen tanár mellett?

 Annyira belefeledkeztem a saját növekvő indulatomba, hogy csak most vettem észre, hogy egyre közelebb érnek, és mindjárt bekerülök a látóterükbe. Riadtan kaptam a táskám után, és kapkodva előkerestem a szalmakalapot, majd gyorsan a szemembe húztam. A hajamat is begyűrtem alá, aztán hasra vetettem magam, hogy minél kevésbé lehessen felismerni.

 A szívem hevesen dobogott, alig tudtam kivenni a csaj nyávogását, bár tulajdonképpen nem is érdekelt, mert üres locsogás, dicsekedés és hízelgés volt az egész.

 Amikor elhaladtak előttem, felpillantottam, és szemügyre vettem a lányt. A kinézetét illetően nem sokat tévedtem: szőke haját dobálta a szél, modellalakját pedig egy türkizkék bikinifelső és egy fehér miniszoknya emelte ki. Az orrát büszkén a magasba emelte, látszott rajta, hogy tisztában van a szépségével, és úgy lépegetett, mint aki a kifutón van. Nem szokásom elsőre elítélni az embereket, de ezt a csajt azonnal megutáltam. Minden ellenszenves volt benne: az arrogáns tartása, ahogy járás közben a csípőjét ringatta, a hanghordozása, a beszédstílusa és a nevetése. De ami leginkább bosszantott, hogy éppen Richiere nyomult.

 Miközben a hangjuk elhalkult, azon gondolkodtam, mit csináljak. Ne törődjek velük? Menjek oda hozzájuk? Kémkedjek utánuk? A józan eszem azt diktálta, menjek haza szó nélkül, de a kalandvágyó énem arra biztatott, hogy hallgassam ki őket. Végül némi töprengés után felálltam, összepakoltam a cuccaimat, felvettem a pólómat és utánuk lopóztam.

 Éppen a parton álltak, Richie magyarázott valamit, a csaj pedig figyelte, de olyan bámulattal, hogy az már nevetséges volt. Búvóhelyet keresve körbenéztem, és meg is találtam: tőlük nem messze volt egy homokdűne, amin sziklák álltak, és a fű is magasra nőtt.

 Elég hülyén éreztem magam, miközben félig hason csúszva próbáltam meg felmászni a dűne tetejére, mint egy óvodás, aki indiánosat játszik a barátaival...

 Olyan halkan kúsztam, ahogy csak tudtam, milliméterről milliméterre haladtam előre, horzsolásokat szerezve. Amikor felértem a dűne tetejére, a bőröm égett, ahol felsebeztem, de megnyugodva hasaltam a fűben ami nagyjából eltakart. Kicsit felemeltem a fejem, és fülelni kezdtem. A levegő belém szorult, mert éppen azt láttam, hogy Richie a földre teszi a szörfdeszkát, és a pólóját áthúzza a fején, s közben napbarnított bőre alatt megfeszültek az izmai.

- Fú, de izmos vagy! - lépett hozzá közelebb a csaj, és egy hirtelen mozdulattal felemelte a kezét, és végigsimított Richie karján. Vörös köd lepte el az agyamat, alig bírtam a földön maradni, mert az ösztönös reakcióm az lett volna, hogy felugrok.

 Vártam, hogy Richie hátrahőköljön, és felháborodva ellökje a kezét, de csak én háborodtam föl még jobban, amikor zavartan épp hogy hátrébb húzódott.

 Később az ingerültségem tovább fokozódott, mert ahogy elkezdték a gyakorlást, a lány rengetegszer elvesztette az egyensúlyát, és Richie mindig utánakapott, megfogva a karját vagy a derekát... Egy idő után nagyon elegem lett belőlük, úgyhogy megpróbáltam visszavonulni. A dűne felénél azonban megcsúsztam, és hangos kavicszörgés közepette leszánkáztam a lejtőn. A zajra elhallgattak, én pedig gyorsan megpördültem, felálltam, és futni kezdtem, mint a szélvész, rimánkodva, nehogy felismerjenek. Végigsprinteltem a parton, és csak akkor álltam meg, amikor kiértem a strand területéről. Zihálva vettem a levegőt, de közben az ijedtség dühhé változott bennem.

 Feldúltan értem haza, az ajtót mérgesen bevágtam magam mögött, de szerencsére senki nem volt még otthon, úgyhogy nem kellett magyarázkodnom. Felvágtattam az emeletre, a táskámat lecsaptam az ágyra, aztán becsörtettem a fürdőbe, és dühödten megpróbáltam kimosni a sebeimből a homokot. A horzsolásokat csípte a víz és égtek a dörzsöléstől,  de én szitkozódva tovább küzdöttem, és a pokolba kívántam Richiet és azt az agyalágyult libát.

“Mégis mit képzel magáról?! Nekem ígérgeti a szörfözést, aztán hetekig eszébe sem jut, utána meg van képe egy ilyen Barbie-babával flörtölni, meg őt tanítja szörfözni! De persze sunnyog, el nem mondaná hova megy, meg kivel! Ha meggondolta magát, miért nem mondja a szemembe? Ilyen gyáva, hogy inkább titkolózik?” Magam sem értettem, miért vagyok ennyire mérges, de minden észérvet figyelmen kívül hagyva dühöngtem.

 A rosszkedvem addig sem múlt el, amíg anyuék hazaértek, úgyhogy elég mogorván köszöntöttem őket.

- Szia kicsim! Mi történt? Összevesztetek a barátaiddal?  

- Nem, semmi ilyesmi. Mit eszünk vacsorára? - motyogtam, és felnyúltam, hogy elővegyek néhány tányért.

- Mit csináltál a kezeddel?

- Semmit.

- Valamitől mégis véres lett! - csattant fel anyu.

- Jó, elestem deszkázás közben. Nem történt semmi.

- Fertőtlenítetted?

- Igen. Eszünk?

 Éjjel visszatért a koncert utáni rémálmom, csak egy kicsit megváltozott: az arctalan alak helyét a parton látott lány vette át és Richie kézen fogva elsétált vele, vigyorogva rám nézett, miközben a lány diadalittasan kacagott.