10. fejezet - És ha igen?

 Timi kitalálta, hogy hőlégballonozni akar. De nagyon. Pontosan úgy volt, ahogy egyszer Richie is mesélte, addig nyaggatott minket, amíg bele nem egyeztünk. Talált egy olyat, ami két órán keresztül a levegőben marad és bejárja a tájat, de közben ki van kötve. Ezt nem tudom, hogyan oldják meg, de különösebben nem is érdekelt.

 A megbeszélt napon én érkeztem először a helyszínre. Meg akartam várni a többieket, de az ember, aki a ballonra vigyázott, beterelt a kosárba. A következő Richie volt, vele is ugyanígy tett, becsukta az ajtót, aztán visszament a helyére. Kicsit zavarban voltam, folyton az órámat nézegettem, hogy mikor jönnek már a többiek, mert az összes szó, amit váltottunk Richievel, csupán két hűvös “szia” volt.

 Néhány perc múlva rémülten felkiáltottam, mert a föld távolodni kezdett, és felemelkedtünk a levegőbe. A kosár széléhez ugrottam, és lenéztem, hogy szóljak a felügyelőnek, de már olyan magasan voltunk, hogy felesleges lett volna.

- Basszus! - hallottam Richie dünnyögését. Na, ebben egyetértettünk.

- Ezt nem hiszem el! Hol vannak a többiek?

- Van egy olyan érzésem, hogy ők találták ki ezt az egészet...

- Hát ez remek! Te tudtál róla?

- Szerinted akkor idejöttem volna? - kérdezett vissza.

Ez fájt. De jogos. Inkább csendben leültem, a hátamat nekivetettem a kosár oldalának, a lábaimat pedig felhúztam a mellkasomhoz. Felkészültem két óra némaságra. De úgy tűnt, erre nincs szükség. Pár percig nézte a tájat, aztán letelepedett mellém.

- Különben mi bajod van velem? Egy darabig minden rendben volt, aztán hirtelen duzzogni kezdtél, és én lettem az ellenség.  Most hogy is van ez? Lehet, hogy én vagyok a hülye, de képtelen vagyok követni az észjárásodat.

- Hogy mi a bajom veled?! Talán gondolkodj el egy kicsit, és rájössz! - csattantam fel.

- Hidd el, már eleget gondolkodtam rajta! Nem vagyok gondolatolvasó! Nem tudnád egész egyszerűen elmondani?

- Nem, nem tudnám! Nézz magadba egy kicsit!

- Nők... - sóhajtott fel.

- Nők?! Neked ennyivel el van intézve? Nem hittem volna, hogy ennyire felszínes vagy...

- Nem vagyok felszínes! Egyszerűen csak belefáradtam a találgatásba.

- Ó, gondolom, mást nem is csináltál, csak gondolkodtál...

- Hagyjuk már ezt! Ezen kell fennakadnod? Nekem sokkal több okom lenne megsértődni.

- Jaj, te szegény! Hogy oda ne rohanjak!

- Igen, képzeld! Egyszer csak megutáltál, és én vagyok a hibás? Ne mondd nekem, hogy ez igazságos!

 Kicsit elgondolkodtam. Végül is volt igazság abban amit mondott. De aztán némi töprengés után arra jutottam, hogy akkor is megérdemelte. Velem ne szórakozzon! Legalább szenvedett egy kicsit.

- És amit te csinálsz az igazságos? Játszadozol, vagy mi van?

- Miről beszélsz?

- Miről-miről? Tiffanyról, ki másról!

 Hitetlenkedve felnevetett.

- Tényleg erről van szó? Ennyi?

- Nem elég? Nekem tudod elég ok! - Arra gondoltam, most már minden mindegy, úgyhogy csak törtek föl belőlem a szavak, kiadtam minden mérgemet. - Azt ígérted, megtanítasz szörfözni! Erre nem elég, hogy ő kap leckéket, engem meg elfelejtesz, de úgy flörtölsz vele, hogy azt nem lehet elviselni hányinger nélkül! Aztán betört a Yellowba, és neked nem tűnik fel, hogy mindenki gyűlöli, mert szerinted olyan aranyos! Ránk is tekintettel lehetnél! Minek kellett elmondani mindent? Kikérhetted volna a véleményünket!

- Nem hiszem el, hogy ez a bajod. Tiffany? Most komolyan beszélsz? - újból rázni kezdte a nevetés, nekem meg elborult az agyam. Felpattantam.

- Most kinevetsz?! Pedig hidd el, hogy igazam van! Mostanában csak azt csináljuk, amit ő akar, pedig senki másnak nincs kedve hozzá! Aztán meg én vagyok a hülye, aki képtelen alkalmazkodni, mikor miatta nem megyünk gördeszkázni, csak mert attól fél, hogy letörik a körme?

 Ő is felállt.

- Komolyan nem tudom elhinni, hogy Tiffany miatt nem beszéltünk egy hétig!

- Pedig igen! Mi ebben olyan nevetséges? Az nevetséges, amit vele műveltek! Undorító!

- Szállj már le róla! Túlreagálod az egészet!

- A  szent és sérthetetlen Tiffany, mi? Mi olyan elragadó benne? “Ó, Richie, hogy te milyen okos vagy! És ügyes! Tényleg szörfözöl? Olyan régóta? Nem csoda, hogy profi vagy! Leszek majd én is olyan jó, mint te? Annyira jó tanár vagy...” - nyávogtam Miss Türkiz hangját utánozva. Csak azért hallgattam el, mert Richie tekintete olyan lett, mint a jég, csalódottságot és megvetést sugárzott. Ekkor döbbentem rá, hogy elárultam magam.

- Te voltál az a csaj a parton?

 Lángolt az arcom, de büszkén felvetettem a fejem.

- És ha igen?

- Te tényleg nem vagy normális! Komolyan képes voltál kémkedni utánam? Szánalmas vagy! Nem is tudom, mit gondoltam. Hogy voltál képes...? Mit képzeltél? Mi közöd van hozzá, hová megyek? - dühtől vöröslő arccal meredt rám, aztán megvetően elfordult.

 Újból leroskadtam a padlóra. Tényleg semmi közöm nem volt hozzá.

- Jó, igazad van, szánalmas vagyok. Most jobb? Mert változtatni nem tudok rajta. Sajnálom.

- Hah! Hirtelen hogy meghunyászkodtál!

- Mit csináljak? Komolyan gondolom. Légy boldog Tiffanyval.

 Az előbbi szavai pofonként csattantak rajtam, mert abszolút igaza volt, és elöntött a fájdalom, amit eddig dacos dühvel tartottam távol. Lehunytam a szemem, és a homlokomat a térdemnek támasztva elrejtettem az arcomat a hajam mögé.

 Nem tudom, mennyi idő telhetett el, nekem óráknak tűnt, de egyszer csak egy meleg kéz ölelte át a vállamat, és húzott magához.

- Ne haragudj! Igazságtalan voltam - suttogta a fülembe.

- Nem, nem, igazad volt - motyogtam. - Nevetséges vagyok.

- Túlreagáltam. Jenny... Az előbb nem azért nevettem, mert nevetséges lennél, hanem mert annyira abszurd ez az egész... Nem is tudom, hogyan jöhetett ki belőle ez. Figyelj, én sem szeretem Tiffanyt, egyszerűen csak ő volt az első, aki jelentkezett a hirdetésemre. És azért próbálok meg normálisan viselkedni vele, mert nem akarom elveszíteni az első tanítványomat, mert akkor elterjeszti rólam, hogy milyen bunkó vagyok. Nem tehetek róla, hogy ő ilyen... szóval, idegesítő. A törzshelyünk pedig véletlenül kicsúszott a számon. Én sem akartam, hogy odajöjjön, hidd el! De muszáj jó pofát vágnom hozzá, mert különben megsértődik, tudod milyen! Sajnálom, ha ez kívülről másképp néz ki...

 Felemeltem a fejem, és a szemébe néztem.

- Ez eszembe sem jutott. Ne haragudj, csak...

- Nem haragszom - suttogta közvetlen közelről. Elmerültem a mélykék szemekben, forgott velem a világ, az ajkam elnyílt, levegő után kapkodtam... A szívem a mellkasomban dörömbölt, ahogy az arca lassan az enyémhez közeledett, és lehunytam a szememet, mire a száját óvatosan az ajkaimhoz érintette...