5. fejezet - Egyedül

Sziasztok!

Bocsánat a rengeteg kimaradásért, próbálom felhozni magam!

Kicsit rövid lett a mostani fejezet, de ez még csak egy kis felcsigázó előzetes, amit nem hagyhattam ki, viszont ha hozzácsapom a következőhöz, akkor túl hosszú lett volna a többihez képest... :D

Jenny

 A fogaim összekoccantak, fázósan húztam össze magamon azt a vékony kardigánt, amit magammal hoztam. Tehetetlenül nyomogattam a mobilomat, de a kijelző mindig elsötétült.  „Az nem lehet, hogy itt hagytak! Biztosan azt hitték, Jess hazavisz... És ez a hülye mobil! Miért nem töltöttem fel? Még taxit sem tudok hívni... De engem sem tudnak elérni. Már tuti hívtak egy csomószor. Á, anyu meg fog ölni! És joggal. Hogy lehettem ilyen hülye? De most mit csináljak? Gyalogoljak haza? Azt sem tudom, merre kell menni...”   A fejemben kavarogtak a gondolatok. Ha gyalog mennék, nem is a távolsággal lenne baj, hanem azzal,  hogy eltévednék. Idefele taxival jöttünk, annyit hülyéskedtünk útközben, nem is figyeltem az utat. „Valahonnan mobilt kéne szereznem. De kit hívjak? Anyut? Taxit? Richiéket? Inkább taxit...” - töprengtem.

 Körbenéztem. Minden kihalt volt, csak pár részeg alak káromkodott hangosan, mert elfogyott a piájuk. „Hát ez remek! Az kizárt, hogy én tőlük kérjek telefont! Addig kéne örülnöm, amíg észre nem vesznek... De akkor mit csináljak? Próbáljak lakott területre érni, és csöngessek be egy házba az éjszaka közepén? Vagy talán... Várjunk csak! Pénz van nálam. Ha találnék egy telefonfülkét …”

 Elindultam a kijárat felé, de pár lépés után megtorpantam. A részeg banda túl közel volt a kijárathoz. „Ez nem lehet igaz! Mindegy, muszáj arra mennem. Választhatok: az a néhány fazon, vagy a medvék.” Ugyanis más kijárat nem volt, csak az erdő felé menekülhettem volna. „Hát, akkor inkább ők. Nem maradhatok itt örökké!”

 Mély levegőt vettem és elindultam. Megpróbáltam feltűnés nélkül kislisszolni, de a tervem kudarcba fulladt.

- Hé kislány! Hová sietsz ennyire? - állt az utamba az egyikük. Gondoltam, megpróbálkozok a lehetetlennel.

- Tudnátok adni egy mobilt? Csak egy hívás...

- Mobilt? Nem. De ha gondolod, kaphatsz egy cigit - vigyorgott.

- Köszönöm, de nem kérek. Kösz a segítséget! - indultam volna kifelé, de a férfi elkapta a karomat. Elakadt a lélegzetem.

 - Hova-hova?

- Elengednél? Szeretnék hazamenni - próbáltam a józan ésszel hatni rá, de nem sokat használt. A szemét fenyegetően a szemembe fúrta, szó nélkül meredt rám egy borzongató mosollyal az arcán, de a kezemet nem eresztette el. - Hagyjál békén , hallod?! - rángattam meg a kezét, de vasmarokkal fogott, nem szabadulhattam. Közelebb hajolt, és az arcomba sziszegett:

- Nem mész innen sehová.

- Márpedig igen! - próbáltam határozott maradni, de a rettegés a hatalmába kerített. - Engedj el! - hisztérikusan csapkodni kezdtem magam körül, hátha úgy elereszt.

- Mi van, feltámadt a kistigris? - suttogta a fülembe, és leszorította a másik karomat is. - Nyugi, Hugi!

- Nem nyugszom le! - dobáltam magam.
Hátracsavarta a kezeimet, és magához szorított. - Hiába, nincs esélyed - a hajamba lehelt, a lélegzetétől megborzongtam. Az adrenalin száguldott az ereimben, de a félelem mellé düh is társult. „Hogy mer szórakozni velem?” A dühömet csak fokozta, hogy a két haverja idétlenül vihogott a vergődésemen.

 Pár pillanatig mozdulatlanul álltam, aztán rátapostam a férfi lábára és megpróbáltam kiszabadítani magam. Egy másodpercre lazult a szorítása, de aztán dühösen felkiáltott és kicsavarta kezemet úgy, hogy könny szökött a szemembe. - Karmolunk is? - morogta dühösen, és még erősebben szorított, amíg fel nem kiáltottam. Rájöttem, eddig csak játszott velem, most kezd igazán bedurvulni.

- Hagyj békén! - próbáltam mozogni, de az ujjai csak még jobban belemélyedtek a karomba, úgyhogy feladtam. Jobb ötletem nem lévén, sikoltozni kezdtem.

- Segítség! Segítsen valaki! - a hangom hisztérikussá vált, aztán elfúlt, mert befogta a számat.

- Csönd legyen! Ha nem maradsz kussban... Mi a … ? - a hangja megakadt, hirtelen elengedett és összerogyott. Megpördültem a tengelyem körül, és egy velőtrázó sikoly szakadt ki a tüdőmből, mert most egy másik sötét alak állt velem szemben.